Novelláim

Szőnyeg alá – novella, AVANA Arcképcsarnok, 2008/2.

Nagyvuk: "Rögtön az első novival is csupán az a problémám, hogy a háttér, a környezet, a nagy magyar valóság nem illik a történethez. És noha én azt szeretem, ha az írók arról írnak, amit ismernek, ezúttal ezek a corleonés maffiózók meg az ultramodern szeméttelep hihetőbb lett volna valamely egzotikus (az olvasó számára távoli és jobbára ismeretlen) környezetben. Számomra a beszélő nevek sem funkcionáltak (inkább degradálták az írást), főként midőn Bakóból hirtelen, minden átmenet nélkül Bakos lett. Gondolom, a Bakó a gúnyneve lehet a keresztapának, de ezt meg kellett volna említenie az elbeszélőnek, mert ez így nem egyértelmű. Na és ugye szerencsésebb lett volna a párbeszédekben használni a gúnynevet, és a narrációban a polgárit."


Célegyenes – novella, Új Galaxis 13., 2008.

SFInsider: "Sümegi Attila Célegyenes című írása tetszett a leginkább, csak szerintem túl hosszú. Kevesebb párbeszéd, feszesebb próza jobb lett volna. A novella szerkezete izgalmas (sport-magánélet-sport), de a témában sokkal több rejlik. Az ember, aki gyűlöli robotellenfeleit, de belehabarodik egy android prostituáltba, izgalmas lehetőség. (A témában ld. Charles Stross regényét, a Saturn's Children-t)."

Sárdi Margit értékelése: "Annak ellenére, hogy látszólag egy autóversenyző győzelmeit és kudarcait meséli el, a novella voltaképpen egy lelki érés gondosan, árnyaltan rajzolt, hiteles folyamata, amíg az emberséget kereső hős kiábrándul gépből és emberből egyaránt, az „álmodozások korának” lejártával. A jövő társadalom rajza inkább az emberi viszonylatokban rejlik, mintsem narratív közlésben vagy leírásban, ami mégis van, az némiképp túl direkt (az új Budapest és külső kerülete, Érd, 16). A mellékalakok hasonlóképp jól eltaláltak, a feleség és a serdülő lány ismerős típusalakok."

Mandics György értékelése: "Egy mániákus autós aki a robotpilóták ellen küzd. Mindent feláldoz, biztonságot, józanságot családot. A győzelem az egyetlen cél. A monománia eléggé hiteles képe. De nekem ez kevés."

Ács Imola: Sümegi Attila a jövő autóversenyzőjének életét írta meg, aki rendszeresen szembesül a ténnyel, hogy esélytelen küzdelmet vív: robotokat kellene legyőznie, akik minden szempontból tökéletesek. Az emberiség nagy része elfogadta ezt a tényt, sőt, a legtöbben robotokat választanak példaképül, bálványul.

A világ különben is egyre inkább művivé válik, folytatva azokat a tendenciákat, amelyeket az olvasó a saját életében is észrevehet: Dzsesszika, András felesége agyonplasztikáztatta magát a „tökéletesség” kedvéért, tízéves lánya, Bíborka pedig tíz évesen, ha nem is felnőttesen viselkedik, de a kamaszkorát már előrehozta: állandóan fogyókúrázik, sminkel, festi a haját, és a szobájába zárkózva él. Tipikus városlakók, akik a vidéki nyaralóból csak a kullancsokat látják, akiknek a robotállat ugyanúgy megfelel, mint az élő – ha lenne még olyan egyáltalán, ugyanis a legtöbb állatfaj már kihalt. A munka csak pár órás, mert a robotok mindent elintéznek, az ételt többnyire félkészen veszik, és személyes találkozás helyett a számítógépen keresztül beszélgetnek egymással. Az élet kényelmes – és üres.

A főhős, András kilóg a sorból. Hajtja a győzelem vágya, az egyetlen, ami megmaradt neki, miután a családi élete kiürült, és gyűlöli a robotokat, akik az élet minden területére betolakodtak. A legjobb magyar pilóták közé tartozik, de sosem győzhet, hiszen csak egy ember. Elidegenedett a feleségétől, amit kettejük közül csak ő érzékel, a lányáért még próbál küzdeni, talán nem teljesen reménytelenül, de sejthető, hogy a modern gyerek sosem találja meg a közös hangot múltba vágyó apjával. Ő már szinte élőként kezeli a gépeket, nevet is ad nekik. Keveset tudunk mindkettőjükről, hiszen csak azt látjuk, amit András érzékel, a családját pedig már egyre kevésbé képes megérteni. A barátai sem értik meg igazán, megbékéltek a helyzetükkel, pedig ők is a versenyből élnek.

András persze képes beilleszkedni ebbe az elidegenedett civilizációba, elvégre két legemberibb ösztönét még így is kiélheti: a küzdelemvágyat és a szexualitást. Amíg mindkettővel ambivalenssé nem válik a kapcsolata. A versenyekben örök társa az autója, „akihez” szinte bensőséges kapcsolat fűzi, magában Kicsikének nevezi, érzi minden rezdülését. Mindez egy súlyos baleset után semmivé foszlik, akkor is, ha ezt az ő felelőtlensége okozta, ő szereltette ki az egyik biztonsági berendezést.

A novellában a nemiség és a trágárság szoros kapcsolatban áll egymással, szinte azonosak, a vulgáris kifejezések csak nagyon ritkán származnak más fogalomkörből, ami annál is feltűnőbb, mert a nyelvezet többnyire kifinomult. A szexualitás itt sokkal szorosabb kapcsolatban áll az állati ösztönökkel, mint az emberi viszonyokkal – András még a tulajdon feleségével is csak „dugni” akar, minden vonzalom nélkül. Sümegi a robotprostituálttal, Brigivel való kapcsolat leírásához is csak a „szex”, „dugás” szavakat használja, egészen addig, amíg András érzései el nem kezdenek a szerelemre hasonlítani. Akkor már „szeretkeznek”.

Nem ez az egyetlen eset, ami a robotokat emberinek mutatja. A balesete után Andrást egy robot ápolja, aki egy darabig csak az elvárható kérdésekre és utasításokra szorítkozik, aztán hirtelen felteszi a kérdést: milyen érzés a halálközeli állapot? Kíváncsi arra, amit sosem tapasztalhat meg, hiszen azt tudja, mi lesz vele (vagy legalábbis az alkatrészeivel), miután megszűnik működni, viszont nem tudja, van-e az embernek lelke, létezik-e a túlvilág. András ismerőseit semmi ilyesmi nem foglalkoztatja: Dzsesszikát csak az érdekli, milyen Brigiről motyog a férje álmában, edzője pedig azért kiabál, mert egy szabálytalanság miatt történt a baleset, az olvasóra marad annak a megítélése, hogy a versenyzője vagy a verseny miatt aggódik-e inkább. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy András egyre inkább kötődik Brigihez, és ki akarja sajátítani, meg akarja venni. Ekkor vágja mellbe a felismerés: a szerelme csak robot, vásárolhat hasonlót, sőt, a paramétereit is megadhatja, ő pedig töprengeni kezd azon, mihez vonzódik egyáltalán. A testi kapcsolat már lelkivé alakult, bár egy robotnak lelke sincs. Közben veszni kezd a másik ösztöne is: egyrészt ő maga próbálja meditációval legyőzni a győzelemvágyat, másfelől kiveszett belőle a rajongás a Kicsike iránt. Ő úgy érzi, pusztán tudatosabbá vált, amire a robotok sosem képesek, de bennem maradt némi kétely: az ösztönök nélküli, színtiszta profizmus túlságosan hasonlít a robotok mentalitására (amelyről mindössze annyit tudunk, hogy mind szeretnék minél jobban elvégezni a feladatukat). A novella végén megtörik az addigi lineáris elbeszélésmód, összekavarodnak a jelen és a közelmúlt eseményei: a verseny és az előtte eltelt pár nap, mikor András otthagyta a családját, és kiköltözött a nyaralóba, és mikor megölte Brigit. Az egész addigi életétől el akar szakadni, csak és kizárólag a múltba nézni. Érdekes a fejlődése, ahogy a meditációval túl akarja szárnyalni önmagát, miközben a féltékenységét és a félelmeit ilyen primitív módon oldja meg.

Aprólékos, kidolgozott epizódokon át ismerhetjük meg András életét, ám minél többet tudunk róla, annál idegenebbek leszünk a világában, fölborul a helyes és a helytelen viszonya. Talán ebből akar kijutni, mikor kivonul a természetbe, miközben fenntartja a kapcsolatot azzal, ami a legkevésbé művi – a versenyzéssel. Célegyenesbe ért? Talán. Az utolsó sorok alapján ő így tartja.

Ajánló: Sümegi Attila novellája a jövő Magyarországára röpíti az olvasót. Görbe tükröt tart elénk: a világ a jelenlegi művivé váló tendenciák alapján halad tovább, egy új elemmel: a robotok megjelenésével, akiknek a jelenléte még inkább erre az útra löki az emberiséget. Dolgozni alig kell, a robotok mindenben kiszolgálják uraikat, ráadásul a külsejük is tökéletes – az utóbbi az egyetlen tulajdonságuk, amit az emberek szeretnének utánozni.
Mindezt egy kívülálló szemén át látjuk, aki két olyan dolgot szeretne, amiről mások már ezer éve lemondtak: győzni és szeretni. Olyan, mint egy mai ember, és pontosan úgy is reagál a helyzetre, mint mi tennénk: vad dühvel. András a győzelemért még küzdhet, akár tisztességtelen eszközökkel – meg is teszi –, a szeretet viszont kényesebb kérdés. A felesége és a lánya egyre kevésbé viszonozza az érzelmeit, az asszony csak magával foglalkozik, a gyerek tíz éves korában már a kamaszok problémáival küzd, és monitoron keresztül kommunikál, a négyszemközti beszélgetéssel alig tud kezdeni valamit.
Ilyen körülmények között alig lehet csodálni, hogy András beleszeret a gyűlölt robotok egyikébe, aki még annál is megvetendőbb, mivel prostituáltként funkcionál. Viszont beléprogramozták a figyelmességet, és ez olyasmi, amit András már nem kap meg az emberektől. Érdekes, ahogy az író végigviszi ennek a szerelemnek a különböző szakaszait, kezdve az első megvetéstől az ambivalens érzelmeken át az elfogadásig – vagy csak struccpolitikáról lenne szó, ami után Andrásnak mégiscsak szembe kell néznie a ténnyel, hogy bár ő nem tekinti teljes értékű lénynek a robotokat, azok még az élet legintimebb színterén is képesek helyettesíteni az embereket?
Ember és robot szembenállásáról szól a novella, vagy a két csoport keveredéséről?

Zsákmány – novella, Galaktika 2009/4., AVANA Arcképcsarnok, 2009/2.

Necroman_Mk2: “Szóval nekem az e havi Galaktikában nagyon tetszettek azok a novellák, amik a Hőhatár novellapályázatra készültek. Ezekből is inkább a harmadik és a második helyezést elértek nyerték meg a tetszésemet.
Valahogy egyébként nagyon olyan érzésem volt, hogy mind a három összekapcsolódik. Legalább is a másod és a harmadik helyezést elért novellák biztosan, hiszen az egyikben Magyarország elsivatagosodott részét láthattuk lelki szemeink előtt, míg a másikban Magyarország fejlett részét képzelhetjük magunk elé.” – Lucigesz06

“Nos, nekem a pályázatos novellák egyáltalán nem tetszettek, pedig kimondottan kedvelem a magyar amatőr sci-fit….”, “Sümegi Attilától az Új Galaxis-os sport témájú írás alapján jóval többet vártam” – Kollárik Péter

“Történet a Kárpát-medencei sivatagból 10/6 ” – aosseter

“Pro:
+ az ötletes világ;
+ a jól felépített történet;
+ a többértelmű utalás (Európa vs. Arab Világ; Dunántúl vs. Kelet-Magyarország);
(+ látom a repülő most már normálisan zuhan le);

Kontra:
- bár nincs nevesítve, azért kíváncsi lettem volna, hogy milyen város esik a Zemplén lábától két napi tevegelésre;

Értékelés: 9 pont ”


Acélpatkány: " Kellemes stílusban megírt kis skicc az eljövendő napokról. A hazai íz kiemeli a novella furcsaságát, erre jól játszik rá a szerző. A különféle ötletek – sivatag, városkomplexumok, vallás – jól adagoltak. Egy hosszabb írást is megért volna, így sajnos a rövidsége miatt elvész az ereje. 6/10″

Mandics György:"Ez is egy jól megírt novella az elsivatagosodott nagy-alföldről, s a hegyvidékiek zsákmányszerző csatáiról. Nagyon tömör, szuggesztív, de az értékrend váltást csak érinti. ”

Dr. Sárdi Margit:"Bármilyen rövid a novella, nagy mélységben és sokszínűségben rajzol meg egy disztopikus jövőt: elsivatagosodott Alföldet, végzetesen kettészakadt alföldi és dunántúli életmódot, hitet, technikai környezetet, új település- és értékrendet. Szűkszavúságában is klasszikus novellaszerkezetet valósít meg, markánsan jellemzett hőssel, kevés vonással, de érzékletesen leírt környezettel. ”

Animus – novella, Új Galaxis 14., 2009

SFInsider: "Jó az ötlet, a lélek materializálása, de két dolog zavart a novellában. Az egyik a nem túl konkrét tudományosság. Mi ez az animon? Hol a szerepe a részecskefizikában? Miből következik, hogy a főhős gyereke a jövőbe lát? A másik egy szerkezeti kérdés. A novella pont akkor kezd izgalmassá válni, amikor végetér. Ekkor jönnek be az izgalmasabb filozófiai kérdések (Isten, azonosságtudat, személyiség stb.) Én pont innen kezdtem volna el. És mégvalami: a felvetett ötlet sokkal mélyebb kiaknázást is lehetővé tett volna. Úgy érzem, a szerző nem élt teljesen a saját maga által kapott lehetőséggel. Magyarán: a magas labdát nem csapta le, csak belepaskolt. "

Acélpatkány:"Érdekes ötlet, ha hard SF-ben fejtené ki, sokkal jobban ülne. Így hogy keveri a klasszikus SF elbeszélésmódját (és szövegstílusát) ezzel a kvantummechanikai ötlettel nem éri el a kívánt hatást. Pedig rengeteg potenciál van benne, és talán az eleje is túl hosszú lett, rövidebben, feszesebben erősebb lett volna. 7/10"

Dr. Sárdi Margit: Az ötlet (a Nap mint lélekforrás) eredeti. A novella nagyívű kezdettel indul: az emberiség pusztulása utáni üzenettel. A visszatekintő eseményelbeszélés szaggatott, mozaikos szerkezetű; a megragadott mozzanatok kulcsfontosságúak, egyenként azonban nem hordozzák avalódi összeütközést, így a szükséges súlyt, jelentőséget nélkülözik. Ennek egyik oka, hogy a jellemek csak dramaturgiailag, de nem beszédükben, cselekvéseikben hordozzák az emberiség sorsát, jellemük szerint (és a novella elbeszélői stílusa miatt) köznapi emberek köznapi gondolatokkal. A jellemek nem igazán egyéniségek, és néha funkciójuk is zavaros: András atya, Tungar csupán információkat helyettesít, a főhős és Jong viszonya felszínes, a főhős ábrázolása következetlen (feleségének szemére hányja, hogy magára hagyta gyermeküket, ám ő maga kíméletlenül kísérletezik vele). A technikai környezet ötletes. A nyelv nem tart lépést a téma súlyával."

SF Szakosztály: "“Az eddigiekhez képest meglehetősen újszerű hangot üt meg Sümegi Attila Animus c. írása, amelyben címéhez híven az emberi lélek és a világegyetem, ennek kapcsán pedig a tudomány és a vallás kapcsolata kerül középpontba. Érdekes, élvezetesen megírt mű, a zavaróan ezotériaillatú háttér (lélekrészecskék, világító aura stb.) ellenére érdekes ötletek sorakoznak elénk, és a történet is eléggé fordulatos ahhoz, hogy végig lekösse a figyelmünket. A szereplők kellően kidolgozottak, képesek valódi meglepetést okozni. Különösen igaz ez a narrátorra, aki izgalmas figura: egyszerre érzelgős és érzéketlen, filozofikus és szűklátókörű. Miközben – a jövő bölcsének sablonos szerepében tetszelegve – az emberiség elbizakodottságát és ennek katasztrofális következményeit bírálja, képtelen meglátni a gerendát saját szemében. Kitűnő illusztrációja az ember végletes és alapvető egoizmusának és az objektív, tudományos nézőpont ebből fakadó elérhetetlenségének, az utólagos tisztánlátásnak, amelyet ő maga is elítél, amennyiben másokról – a titáni civilizáció tagjairól – van szó. Noha a különleges titáni életforma csupán egy-egy pillanatra villan föl, ezek a pillanatok logikusan illeszkednek a történetbe, elkerülve mind a vázlatosságot, mind a túlírtság veszélyét.”


Fél lábbal a mennyekben – novella, Lidércfény, 2009/6.

“Nagyon jó kis írás, ötletes, fordulatos, meglepő. Kifejezetten tetszett. Bár apróbb hibák vannak benne, de azok elenyészőek.” – Lidércfény HQ

“Ezt nagyon eltaláltad! Volt néhány olyan poén, hogy dőltem a röhögéstől.” – Mickey Long.

“Az egész egy paródiára emlékeztet stílusában, de eredeti hiányában, ezt kell, hogy eredetinek nyilvánítsam. Nagyon eredeti, noha semmi újat nem mutatott be, ez igazából nem is lehet elvárás. Minek örökké újítani, amikor elég előkotorni néhány jól bevált zombit, egy szüzet, egy önző sárkányt, és egy ravasz mágust?…
Nagyon kellemes, gördülékeny írás, kerek egész, remekül eltalált dupla csattanóval, szívesen olvastam volna még akár oldalakon keresztül. Még, még!” – Xenothep

“Vááá!!!! Ez valami durvajó volt! Még most is vigyorgok! Tökéletes leírás, finoman adagolt humor, életszerű karakterek… hehe. Nálam eddig ez viszi a prímet.
Értékelés: 5/5″ – Anonymus Chynewa

“Imádnivaló zombik.” – Ida

“Egészen jó színvonalú írás, valószínűleg meg is érdemelt egy dobogós helyet. Mivel nincs fenn az oldalon az összes többi beküldött írás, nehéz megállapítani, hogy valóban megérdemelte az első díjat. Nem sok kivetni valót találtam benne, sőt még egész jól szórakoztam rajta.” – Jon Strange


Változik a világ – novella, Írókör antológia 2009/1.

Jud: "A könnyed, szórakoztató és érdekes hangvétel után ismét egy komoly, gyermek szemszögéből - igen jól - megírt darab következik. Az első mondattól fogva feszült a légkör, amiből az olvasó nagyon is sejti, hogy van valami szörnyűség, valami sötét dolog a háttérben (ami a végére ki is derül, sőt, mi több, feloldást is kapunk, amitől - ahogy a szerző is írja - kerek lett a történet). Két megjegyzés: nem vagyok kibékülve a címválasztással, nem fejezi ki pontosan azt, amiről a novella igazán szól. A másik pedig: a fantasztikum keretein belül maradva valamivel konkrétabb benyomást, határozottabb asszociációknak teret engedő jelet adnék az olvasónak arról a bizonyos eseményről, ami megváltoztatta a kislányt."


SFInsider: "Ez a kötet messze legjobb írása. Kitűnően alkalmazza a metaforát a zaklatásra. Szerintem bármelyik science fiction/fantasy magazinban megállná a helyét, és itt a külföldiekre gondolok.”


A fecske és a varjú – novella, Írókör antológia 2009/2., www.rpg.hu

Jud: "Mialatt olvastam Attila novelláját, a kegyetlenkedések sorát, ahogy emberek haltak meg, és azt más emberek szemlélték cinikusan, azon töprengtem, mi végre mindez? Mi lesz a végén, ami miatt érdemes egy számomra (legalábbis e novella alapján) átlagosnak tűnő fantasy világ egy katonájának-kalandorának háborús élményeit, egy rabszolganő megszerzését (és végül elvesztését) bemutatni?
Az a szó jutott eszembe, hogy öncélúság. Mert ez a világ, amit bemutat, a mi világunk, bármennyire is szeretné a szerző azt mondani, hogy Yagaard népei tőlünk eltérő erkölcsi rendszert vallanak. Ha kivennénk a történetből a fantasztikumot (valós neveket, helyszíneket adnánk a kitaláltak helyébe), szinte bármely történelmi korban (de akár más fantasy világban is!) elhelyezhetnénk.
Vannak részletkérdésre tartozó problémáim, így zavart némely információ (pl. a lány bájai) gyakori ismétlése (már csak azért is, mert szegény Fecske elég lepukkant állapotban leledzik, mezítláb követi gazdáját szürke ruhájában, szerintem ez minden, csak nem feltűnő jelenség). Azt sem teljesen vezette le, miként kezdett ragaszkodni a lány a fogvatartójához; valamint kártya-, vagy más társasjáték szabályait szinte sosem érdemes elmagyarázni az olvasónak, még a szereplők szájába adva sem. (Főleg, ha az végül - a szándék ellenére - nem is sül el viccesen.)
Egy szó mint száz, vannak tehetséges írók, akik szeretnének (klasszikus, kalandozós-elképzeltvilágos-kardcsörgős-nagyszájúhősös) fantasyt írni, de valójában nem áll jól nekik. Más jellegű (fantasztikummal is, vagy azzal egyáltalán nem operáló) történeteik azonban remekül működnek. Hogy miért? Mert azok őszinték."


Lélekfesték - mese, mesepályázatra, 2009. 1. helyezés
zsűri véleménye:
"Minden figurának van jelleme, még annak is, amelyik csak egy pillanatra jelenik meg.
Kiváló, ahogyan a mese elején az író egyből világot teremt.
Végig jó ütemű, egyedi hangú írás, szép mondanivalóval.
Kreatív módon mutatja be a szerző az ismert világot, amely új nézőpontból számtalan kihívást tartogat.
Magyaros, tartalmas nevek.
Feszes, végig egyenletes párbeszédek.
A kalandok jól meg vannak írva, és nem esett a szerző abba a hibába, hogy az akcióért feláldozza a mondanivalót.
Amikor a Festékhölgytől búcsút vesz a Papírfiú, egy picit megbicsaklik a történet, ezt a részt ügyesebben is meg lehet még írni.
Remek mozzanat, hogy a hős észre sem veszi, hogy a hátán telik a kör. Ha erre figyelne, nem lenne hiteles, hiszen akkor elsősorban a tettek gyümölcséért fáradozna.
Szép, ahogy végigviszi a pályázó a történetet: az ideák világa elindítja az embert az úton, de amíg oda eljut, sok tennivalója akad a mindennapokban, igazi veszélyek között is."

Szilánkok – novella, AVANA Arcképcsarnok, 2010/1.


Acélpatkány (SFmag.hu): "A novella a rejtélyesség és a töredezett elbeszélésmód előnyeit használja ki, amit nagyon jól végigvisz. A főhős cselekedetei hihetően vannak ábrázolva, ráadásul a szerző írásmódja nagyon megfelel a szereplő lelkiállapotának. Ugyanakkor vannak negatívumai is a novellának. Hiába szerepel a főhős felesége, igazi pluszt nem nagyon kapunk vele, ha kihúznánk, nem hiányozna. Ugyanez a helyzet a szexszel, ami ugyan sehol máshol nem jelenik meg a mezőnyben, itt mégsem tartom feltétlen szükségesnek. Ráadásul, bármennyire szépítjük, ez egy klasszikus inváziós sztori, még ha a jobbak közül való is."


SFinsider (SFmag.hu): "A Gyilkos bolygóra halványan emlékeztető történet tényleg szilánkos felépítésű. Így viszont nehezen nő a drámaiság, kelletlenül lapozunk, mert alig érzünk erre késztetést. A novella végkicsengése szintén borítékolható. Az írás sajnos nem tartalmaz újdonságot, sem ötletében, sem megírásában."


Sárdi Margit: "A cselekményelemek önmagukban nem újak (az embert irányító parazita, a Földet élete árán is megvédő hős, az amnéziás küzdelme az emlékezésért), de sikerült őket újszerű szüzsévé dolgozni. Kivételesen jól sikerült az emlékezés-szilánkok föltámadásának folyamata, az ön-emlékeztetés ötletei, amelyek „szilánkosságuk”, nemlinearitásuk ellenére pontosan kirajzolják az eseményeket, az életutat az olvasóra bízott végkifejlettel együtt. Ez a narratív struktúra olyan erős, hogy nem tűnik föl mellette, hogy a hősről is csak szilánkos jellemábrázolást, vázlatos helyszínrajzot kapunk. A beszéd töredékessége jó kifejezője a szilánkos emlékezésnek."


Rendszerhiba – novella, Új Galaxis 16., 2010.


Sheenard: "A kötet egyik legérdekesebb hangulatú, sodró tempójú írása. Jelen idejű elbeszélésmódja, illetve az, hogy a történések fejben illetve a virtuális térben játszódnak, s csak ritkán a valóságban, elemeli az egészet a mindennapos történetektől. A karakterek nem valami összetett jellemek, de az írás ezt nem is igényli annyira. Egyetlen észrevétel: a szerző felvállalhatta volna egy másik befejezéssel a drámát is, mert azzal erőteljesebben kikerekíthette volna az írás erkölcsi mondanivalóját.”


Acélpatkány (Sfmag.hu): "Szokatlan helyzet, a virtuális valóság negatív oldalának ábrázolása gyakorlatilag pár mondatnyi utalással felfestve. Remekül elkapott pillanatképek a valóság és a virtualitás viszonyáról. Újszerű ötlet a kollektív tudat demokráciája, és annak manipulálása is értelemszerűen újként hat. A főhős néhol kicsit talán érthetetlenül cselekszik, bár ez nem annyira zavaró. Sajnos kicsit furcsán veszi ki magát az, hogy amikor ellenfél túl erősnek bizonyul, a szerző kénytelen olyan megoldáshoz nyúlni, ami nem minden olvasónak nyerheti el a tetszését. Jellemzően erős írásmód, jól eltalált szöveg, működő párbeszédek."



SFinsider (SFmag.hu): "Az alapszituáció ígéretes és érdekes: a politikai elitbe rövid ideig bárki bekerülhet. Az okos felállást követi a főhős kiábrándulása és lázadása. A novella gyengesége közé tartozik a túlírtsága, sokszor üres fecsegésnek tűnik a narráció; a másik gyenge pont a logikátlanság: a számítógépes rendszerek verbuválási képessége rosszabb, mint egy hagyományos kémszervezeté? Nem gondolják végig, hogy a beszervezett ember esetleg fel is lázadhat, és nem tesznek már eleve ez ellen semmit? A harmadik megjegyzésem pedig minden, magyar szereplőkkel és háttérrel játszódó novellának szól: ha a mai hazai társadalmi-politikai folyamatokhoz egy novellának semmi köze sincs, és még jelzés sincs arra, hogy mi történt korunk és a novella kora között, akkor csak névcserék története, hiszen egész egyszerűen nem amerikaiak vagy angolok a főszereplők. Ezért pedig kár váltani."


Sárdi Margit: "A novella egy technicizált demokráciát ábrázol, ahol a ComMentis (összeolvadó elmék), azaz valóban a közösség egésze hoz döntéseket közös ügyekben, valójában azonban a totális államirányítás, az elit gondolatrendőrség módszereit és az ellenállás lehetőségeit kutatja. Noha a jelek szerint ebben az új világban a közvetlen ember-ember érintkezést elfödi a virtuális jelenlét, és az adatok teljes nyilvánossága szűkre szabja a magánéletet, még mindig megmarad egy érték: „tudata különleges, afféle ékszer, amit nem szabad ismeretlenek kezébe adni” (109). A megoldás a még magasabb képességek birtoklásával megoldja az egyéni konfliktust, a hős sorsát, de nem biztosíték a jövőre: ha a kevesek uralma is elfajulhat, miért volna biztonságosabb egy ember kontrollja? A végletesen elgépiesedett, egyenlően kiporciózott javak juttatásával működő világ rajza koherens és szemléletes, a főhős útja logikus és kimunkált."


Apa teleportáló gépet vett – novella, Galaktika 251., 2011.

Benkő Marianna: "Hiányérzetem maradt a történet olvastán, mert nem derült fény a cselekmény mozgatórugóira. Úgy tűnik, az álmok és a teleportáció a valóság előli menekülés eszközei, de ennek akkor lenne súlya, ha látnánk, mitől menekül a főhős. De ezzel adós marad a történet és így a feszültség is hiányzik belőle."


Necroman: " A kicsit vicces cím mögött egy egyáltalán nem vidám rövid, két oldalas novella lapul. Noha a cselekmény egy része már kitalálható belőle, de igazából nem erről szól. Hanem a gép mellékhatása az emberekre, ami egyfajta drogként funkcionál, leépítve és megszakítva a kapcsolatot a valódi világgal.
Ám e kis ötletnovellába is becsúszott két "baki". Elsőként nem tiszta az, hogy a főhős Feri hova is akar menni, mert a bevásárlóközpont és a strand valahogy nem éppen kompatibilis egymással. Főleg, hogy már az elején is oda készült, úgy öltözött, viszont a bevásárló központos vég nem ezt mutatja.
A másik pedig a címválasztás. Olvasva az ember egy gyerekes, vicces történetre számítana, a de nem az, viszont ez még rendben van. A fő gond inkább az, hogy ilyenkor az ember a gyerekeket várná minimum mesélőnek, az ő szemszögükből nézve az eseményeket, ám ők - mindenki mással együtt - csupán említett mellékszereplők. Talán a "Feri teleportáló gépet vett" szerencsésebb lett volna...
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ rövid ötletnovella;
+ a teleportáló gép mellékhatása...
+ ...és az elszakadás ábrázolása;

Kontra:
- a végén mintha belekeveredett volna az író a célállomásba (bevásárló vagy strand?);
- nem a legkifejezőbb címválasztás ("apa" helyett inkább "Feri");

Értékelés: 7 pont"


SFInsider: "Stilisztikailag az átlag fölött van, de az írás értelmét nem vágom. Nem fogott meg, nem értem, mit akart az író. Bele tudok magyarázni dolgokat, de erőszakot tennék a saját befogadási élményemen."

Acélpatkány: "Az ötlet érdekes lenne, de hiányzik a háttér, amitől lenne ereje az apa menekülésének. Így csak egy üres lufi, egy elkapott pillanat, amit nem tudunk megfelelően kezelni."

Dr. Sárdi Margit novellaértékelése:" A novella a teleportálás társadalmi és individuális hatásaival foglalkozik. Az új találmány tovább bomlasztja az emberi és családi kapcsolatokat. A téma felelősségteljes álláspontra vall, de művészi megvalósítása nem túl sikeres. A folyamat egyvonalú, feszültséget nem kelt, mivel egyik családtag sem válik annyira rokonszenvessé, hogy a sorsa aggodalmat keltsen. Az írói nyelv korrekt, az álmodozás leírásában érzékletes."

Vásárhelyi Lajos gondolatai: "Asimov Ajtó című novellája újraírva, csak még annyira sem sikerült. A szétosztás pedig kimondottan idegesítő: itt vannak az álmaink, a másik oldalon meg mi. És az egy tragédia. Már az sem elég jó, hogy a szerző a lógva hagyja a befejezést, de a kiadvány szerkesztője, még ezt meg is tetézi egy fölösleges folytatás-mutató nyíllal."

Fénytelen járatok – novella, Új Galaxis 18., 2011.


Kisvirág: "Érdekes volt, de nem volt jó. Nem volt jó, mert nem volt érthető. Annyira kusza, hogy ki mikor kicsoda, merre miért, hogy képtelenség kibogozni. Persze ha ez volt a cél, akkor tökéletesen elérte, de ezt meg az olvasó általában nem szereti. Azt szereti, ha a végére megérti a dolgokat. Hogy mikor mi mi volt. Én kétszer olvastam, figyelmesen, de így sem tudtam helyére tenni a dolgokat. Lehet, az én hibám, de ettől még nem magamat fogom szidni, hanem az írót, hogy miért ír ilyen zagyvaságokat. Időgépes összekuszálódás. Nem értettem. Ennyi."


Halmok - novella, Mytheronból szeretettel antológia, Cherubion kiadó 2011.

Dominik: "A könyv legerősebb novellája egyértelműen Quintus Moreno „Vérhalmok” című írása. Egy zsoldoscsapat hányattatott sorsát kísérhetjük figyelemmel, akik komoly küzdelmek után haza akarnak térni - ám a sors gyakran közbeszól. A szerző egyszerűségre törekvő, de mégis érzelmekben gazdag stílusa végig élvezetes marad, miközben a karakterei könnyen megszerethetőek, s a történet is sok izgalmas elemet tartalmaz."


leslieke:
"Quintus Moreno: Halmok 5/5
A második történet, ami tetszett. Egy csapat katona megpróbál hazajutni a háború után, de a hazaút se könnyű."


Dominik: "Quintus Moreno: Halmok 5/5
A legjobb történet - izgalmas, szórakoztató, kedvelhető karakterek, élvezetes stílus, minden egyben van."


Deev: "Quintus Moreno: Halmok

Ismeretlen író (számomra legalábbis), ismeretlen világ. Légiósok menekülnek az ellenség elől egy végtelennek tűnő mocsárban. Frissen kinevezett parancsnokuk számára a túlélés mindennél fontosabb. Szintén komor és véres írás, tetszett a parancsnok jellemfejlődése és néhány fordulat is kimondottan ötletesre sikerült. 4/5"

KIMTE Fantasy-díj zsűri:
"Kifejezetten férfiolvasóknak szánt kalandos katonatörténet a túlélésről, némi látens nőgyűlölettel, nekem túl gyorsnak tűnő jellemfejlődéssel, megvillanó társadalmi feszültségekkel, a közösen átélt viszontagságok összetartó erejével, egyre fogyatkozó szereplőgárdával, kevés nyelvi hibával. Kicsit sok a dőlt a betű.
***
A szerző ügyesen és rutinosan indít – felesleges szavakat nem pazarolva azonnal megragadja a figyelmet. Írástechnikai rutinnal fókuszál ezen túl az olvasó számára figyelemfelkeltő és fontos részletekre. Szarkazmusa, stílusa és témaválasztása időnként Glen Cook-ra emlékeztet.
Nagyra értékeltem, hogy elkerülte a magusírók jelzőtorlódó, túlterhelt mondatokkal operáló, olykor taszító stílusát. Talán azért is, mert egy másik, másfajta antológiának próbált megfelelni és azt sikeresen tette.
Pontosan megmutatja a dolgokat, de nem pazarolja a szót: a „túlfestéssel” való jellegzetes fantasy-erőlködésnek nyoma sincs.
A nyelvtanilag jó, írástechnikailag csiszolt mondatok kellemesen olvashatóvá teszik, a kívülálló számára kezdetben nem sokat ígérő történetet. Remélem, hogy a jövőben a szerző bármilyen egyéb kihívásnak is ilyen szinten képes eleget tenni, és az írás színvonala nem csak egy ügyes kezű szerkesztő munkáját dicséri. Szívesen olvasnám, ha a szerző, az adott zsáneren túl, saját írás-ötleteket is ilyen színvonalon valósítana meg.
Jelen esetben sikerült egy számomra alapvetően érdektelen témát vonzóan megírnia."

Göröngyös utak - novella, Sár, vér, levendula antológia, Historium kiadó 2012.


Moly.hu: "– Sümegi Attila: Göröngyös utak. Egy elárvult testvérpár (Sebe és Bökény) története, akik favágásból élnek. Megszakadt a szívem ezen a novellán, annyira mocskosul és őszintén emberi. Kis híján bőgtem a végén. Még egy szerző, akiben ott éreztem akár egy regény lehetőségét is."

Utolsó ölelés - novella, Aranymosás Könyvmolyképző, 2012.
Attila Demeter: "Az írás valóban szórakoztató, élvezetes és mentes az ízléstelenségtől. Azért nem lelkendeztem mindjárt az elolvasás után, mert tisztelem a nőket, nem haragszom rájuk, és férfi voltom miatt nem szégyenkezek. Akkor...?"
T Bogdányi Franciska: "nekem pont az tetszik benne, hogy egyik nemre sem "haragszik", ahogyan írtad is Attila Demeter, ízlésesen és helyenként akár emelkedettnek is nevezhető stílusban tárgyalja meg a mindennapokat :)"
Zsuzsa Bartos: "Hát ez már csak ilyen, ha a boldog kiválasztott igazából egy acéltestű istennő híve! :)))) Nagyon szórakoztató írás! Végig mosolyogtató. És még akár terápiás üléseken tartott felolvasó estén is megállná a helyét. Kiábrándult vallásosoknak persze. ;))"

Egy darab parázs - novella, Aranymosás Könyvmolyképző, 2013.
Ani: "Elolvastam. Mindenre gondoltam, de erre nem. Nagyon meglepett. Magam is inkább kamaszok, gyerekek lelkivilágát igyekszem megjeleníteni, ebben a témában olvasok rengeteget, és most nagyon leültem. Tetszett a történet, tetszett az angolszász vonulat benne. Nagyon szépen kiépítetted.
Ami nem tetszett: a történet címe.
Miért ez? Jó a szegmens, csak ez már túl szegmens. 
A főtéma, a családon belüli erőszak. Alkoholizmus.
Húha, egy gyerek, amikor lát. Én bele se merek gondolni, egy gyerek mi mindent láthat azon kívül, amit gondolunk. Néha azon töröm a fejemet, hogy mikor felejtettük el azt, hogy a tévés figyelmeztetések, amikor csinálnak karikát, tizenhat, tizennyolc, azt tudjuk támadni, ami itthon van, azt nem. Nehéz is.
Akit ütött, vagy rúgott, vagy kapott ilyet, meg úgy hozzátartója, hogy ő maga bízott benne, az szerintem itt nem fog megszólalni, mert túlságosan fáj neki.
Egy kérdés:
Miért az anyját hoztad vissza?
Ezen sokat gondolkoztam. Miért nem az apa menti meg a srácot, miért az anya?Aztán rájöttem, hogy ez szembeállítás.
A másik: Dean első reakciói. Nem tudom, nem emlékszem túl jól, milyen volt gyerekként látni az első önmarcangolást, és mennyire értettem meg. Én azt gondolom, minden üzenet, az első kalapács megjelenése is az. Nagyon erős kép, de messze nem egyeztethető egy gyermek belső pszichikájával. Simán rá tud csapni a saját kézfejére. És sosem derül ki, miért tette. Tudom,láttam ilyet. Ha kívülről nézem, és azt kell tennem, arra gondolok, követem a történetbeli folyamatot, ami elvezet az állapothoz, ami következik. Deanre le lett osztva a szörnyű, talán hűtlenek hitt hitves képe. Mi a fenéből következtet erre Jack? Mert kisebb? Mert fiatalabb? Eltöltöttek együtt egy napot. Na ott van egy fehér folt.
Ha megtudnám, hogy egy nap alatt mi történt közöttük, akkor megérteném. Mindenki sztereoptipíát keres. Gondolom, a fiú is. És megtalálta?
A másik. Szerintem Dean ezt nem élte volna túl :D Tehát… az erőviszonyok, a fegyver. Vagy legyen kövér,erős, nagy a srác (amit ki is hoztál belőle az erőfölényre támaszkodva), de akkor megöli. Vagy legyen vézna, és akkor a pités rész is értelmet nyer az elején, mert így nem teljesen értettem. Elfojtásnak ez megint kevés, hogy azért nem eszik, mert alapból kövér, vagy mert titkolni akarja mennyire erős?
Remek novella, nagyon megfogott, tetszett. Gratulálok és köszönöm."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése