2015. április 21., kedd

Vadhajtás - a kulisszák mögött

Április 23-án jelenik meg a GABO kiadónál a második regényem Vadhajtás címmel e-könyv formában, és ez alkalomból összeszedtem néhány kulisszatitkot, háttérinformációt, nem titkoltan azzal a céllal, hogy felkeltsem az érdeklődést :)

„Te uralod a képességedet, vagy ő ural téged? Azzá válhatsz-e, amivé válni szeretnél?”

Borító design: Csigás Gábor
Sohasem a történetet találom ki először, ez nem volt másképpen a Vadhajtás esetében sem. Csak sejtések, érzések kavarogtak bennem. Abban biztos voltam, hogy egy erős női főszereplőt szeretnék. Aztán arra gondoltam, hogy csak női nézőpontok lesznek benne. És sok szexet akartam bele.

Abban is biztos voltam, hogy az egyik főszereplőnek olyan képességei lesznek, mint az egyik kedvenc rajzfilmemben, a Varázsceruzában. Mindig is imádtam rajzolni, és gyerekként arról álmodoztam, bárcsak életre kelnének a képek.

Azt is tudtam, hogy nem földrészeken átívelő kalandot akarok megírni, hanem karakter központú sztorit, amely kevés helyszínen, rövid idő alatt lezajlik.

Végül is négy nézőpontkaraktert, négy főszereplőt mozgatok a Vadhajtásban. Két nőt és két férfit, két embert és két szellemet. A négyes szám miatt adta magát, hogy a klasszikus föld, víz, tűz, levegő ellentéteket húzzam rájuk, persze, ennél érdekesebbek és komplexebbek lettek.

When your painting comes alive...
by Iskander1989
http://www.deviantart.com/art/When-your-painting-comes-alive-361269493
Az első karakter, akit kitaláltam a Varázsceruza rajongásomból nőtte ki magát. Ő Eszter, a szürke irodista, aki otthon sokat fest, és arról álmodozik, hogy egyszer hernyóból pillangó lesz. Frusztrált, megkeseredett karakter, aki bár nem naiv, de azért tud lelkesedni, hinni.

Ő a történet motorja, a hétköznapi ember, aki nem hétköznapi hatalom birtokosává válik. Képes vajon uralni ezt az erőt, vagy kicsúszik a kezéből minden? Azzá tud-e válni, amivé mindig is akart, vagy a sok kudarc már teljesen megkeserítette a lelkét?

Hamsa by LucitaniaMarie
http://www.deviantart.com/art/Hamsa-210483770
Eszter után a Földön ragadt szellemet dolgoztam ki. Ő Nasira, egy huri, azaz az arab mitológiában a hithű férfi jutalma a Paradicsomban. A Vadhajtásban Nasirát ezer évvel ezelőtt idézték meg a Földre, és testet kapott, hogy szolgálhassa urát. Azonban minden rosszul sült el, és a huri egy átoknak köszönhetően elvesztette minden érzelmét, ráadásul egy sosem öregedő test foglya lett.

Először ezzel a két karakterrel akartam elindulni, de hamar rájöttem, hogy kellenek ellenpólusok mindkettőjüknek. Nasira mellé kitaláltam Azizt, az ifritet (tűzszellem), aki éppen a huri ellentéte: érzelmekben gazdag, földi létre vágyó lény, aki semmi mást nem akar, csak élvezni az életet. Bár szintén ezer éves teremtmény, mégis nagyon rövid ideig volt szabad, folyton más hatalom fogságában sínylődött.

Nightmare by Spartan0627
http://spartan0627.deviantart.com/art/Nightmare-149771457
Negyedik karakterem sokáig nem volt, aztán először egy újabb túlvilági lényt, egy istennőfélét akartam behozni, aki megszállja Esztert. Aztán ez módosult, és egy közel-keleti boszorkány szelleme lett belőle, majd az egészet elvetettem, és újragondoltam.

Ekkor született meg Botond, aki Eszter mentoraként lép a történetbe, aki jobb akar lenni, mint a saját mestere, aki múltja és jövője közt őrlődik. Talán ő az a szereplő, aki leginkább földhöz ragadt, bár különleges képessége neki is van. Ő igyekszik a történéseket a helyes mederbe terelni, igyekszik fenntartani az egyensúlyt.

Rajta keresztül hangsúlyt kap a volt mestere is, akit egykor apjaként tisztelt, mára azonban eltávolodtak egymástól. Ez a karakter ment át a legtöbb változáson egyébként, a végén több kisebb szereplőből gyúrtam át.

A történetet a fenti négy-öt szereplő alakította ki aztán. Találkoznak, konfliktusok alakulnak ki, szétválnak, újra összetalálkoznak, érdekcsoportokra bomlanak, és a többi. Hagytam, hogy a sztori magától kinyíljon, és nem féltem, ha meghökkentő dolgokkal kerültem szembe. Szóval vannak benne furcsa dolgok, sok szex és mágia. Mindegyik szereplő a saját érdekeit követi, ami rengeteg konfliktust szül.

És hogy milyen lett a végeredmény?

Unleashed by Mishelangello http://www.deviantart.com/art/Unleashed-338187739

Azt már Nektek, olvasóknak kell eldöntenetek. Én a magam részéről igyekeztem egy izgalmas, karakterorientált regényt írni, ahol a fantasy nemcsak háttérelem, hanem szerves része a történetnek.

Legvégül pedig, bármilyen is lesz a Vadhajtás fogadtatása, ezúton is szeretném megköszönni a feleségemnek a támogatást és a bíztatást, nélküle soha nem tudtam volna megírni ezt a regényt (sem). Továbbá köszönöm a könyv szerkesztőjének, Kleinheincz Csillának, hogy segített még jobbá, koherensebbé tenni a történetet, és levágni a felesleges vadhajtásokat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése