2013. január 15., kedd

Fantasy-díj értékelések

A KIMTE Fantasy-díj honlapjára felkerültek a regény és novella értékelések.

Címlap



A nyertes novellámról, a Halmokról ezt írta a zsűri:

"Kifejezetten férfiolvasóknak szánt kalandos katonatörténet a túlélésről, némi látens nőgyűlölettel, nekem túl gyorsnak tűnő jellemfejlődéssel, megvillanó társadalmi feszültségekkel, a közösen átélt viszontagságok összetartó erejével, egyre fogyatkozó szereplőgárdával, kevés nyelvi hibával. Kicsit sok a dőlt a betű.

***

A szerző ügyesen és rutinosan indít – felesleges szavakat nem pazarolva azonnal megragadja a figyelmet. Írástechnikai rutinnal fókuszál ezen túl az olvasó számára figyelemfelkeltő és fontos részletekre. Szarkazmusa, stílusa és témaválasztása időnként Glen Cook-ra emlékeztet.

Nagyra értékeltem, hogy elkerülte a magusírók jelzőtorlódó, túlterhelt mondatokkal operáló, olykor taszító stílusát. Talán azért is, mert egy másik, másfajta antológiának próbált megfelelni és azt sikeresen tette.Pontosan megmutatja a dolgokat, de nem pazarolja a szót: a „túlfestéssel” való jellegzetes fantasy-erőlködésnek nyoma sincs.A nyelvtanilag jó, írástechnikailag csiszolt mondatok kellemesen olvashatóvá teszik, a kívülálló számára kezdetben nem sokat ígérő történetet. Remélem, hogy a jövőben a szerző bármilyen egyéb kihívásnak is ilyen szinten képes eleget tenni, és az írás színvonala nem csak egy ügyes kezű szerkesztő munkáját dicséri. Szívesen olvasnám, ha a szerző, az adott zsáneren túl, saját írás-ötleteket is ilyen színvonalon valósítana meg.Jelen esetben sikerült egy számomra alapvetően érdektelen témát vonzóan megírnia."

Köszönöm :)

1 megjegyzés:

  1. Úgyis mondhatnám koherens, szemantikai összefüggések sorjáznak amolyan waow effektekkel... Vagy inkább unokaöcsém idézve: vaudzsörz effektekkel.
    Úgy is mondhatnám, amint az az író majdani haláláig töretlen jellemfejlődésétől várható, a Minőség biztosítva volt.
    Úgy is mondhatnám én vagyok az utca hírmondója:)

    De egyszerűbb, ha úgy mondom, hogy én most szembesültem egy kedves, - majdnemutcabeli nagyfazon sikerével. S, most, hogy visszaolvasva kicsit szembesültem hova ment el a világ mellettem, ollan könny szökött a szemembe...
    Gratu' Süsü!
    May the forcebee with You

    VálaszTörlés